Debütált a Huawei Mate 10 Pro – szerintünk Te is imádni fogod!

A mai napon végre elindult a Huawei Mate 10 Pro magyarországi előrendelése, ami hatalmas öröm lehet azok számára, akik hisznek a Leica kamera által készített fotók szépségében. A Mate 10 Pro Magyarországon első körben barna és szürke árnyalatban lesz kapható, ára pedig 254.999 Ft lesz. De, hogy mégis mit tud a Mate 10 Pro és miért fogják annyian imádni? Máris mutatjuk!

A Huawei már alapvetően egy ígéret: ígéret valami jóra, hiszen az utóbbi években kizárólag minőségi termékeket engedtek ki a kezeik közül, azonban az év eddig leginkább várt újdonsága egyértelműen a Mate 10 Pro. Az okostelefon már jelentős változásokat ígért korábban is, hiszen a márka feltett szándéka, hogy megtartsa vásárlóit illetve, hogy a konkurensek ne előzzék be a Huaweit.

Fullview Oled kijelző

Az egyik legfontosabb változás egyértelműen a kijelző, ugyanis a Fullview névvel illetett megjelenítő 6” méretű, azaz első ránézésre még nagyobb is, mint a Mate 9-en lévő 5.9-es, azonban a dologban van egy kis trükk. Amíg az előző kiadások 9:16 arányú megjelenítővel bírtak, addig az újdonságnak jóval hosszabb, magasabb a kijelzője, ezáltal a képarány is 9:18-as lett. Szintén hasonló változásnak mondható, hogy a huawei kijelző IPs-ről OLED-re váltott. Ez már csak azért is nagyon fontos, mert így sokkal élénkebb színvilágot kaphat vele a felhasználó, ráadásul a sötét tartalom megjelenítése során jóval energia hatékonyabb tud lenni.

Lássuk a kamerát

A Huawei esetében már megszokhattuk, hogy mindig újítanak valamit és persze felhasználói szinten csak remélni tudjuk, hogy a kamera lesz alkalomról alkalomra jobb. Nos, ez esetben nem kell csalódnunk, ugyanis a Mate 10 Pro is kooperációra lépett a Leicaval, ami nyilván a lencsék szempontjából igazán érdekes. a Mate 10 Pro 20 megapixeles, míg az RGB képérzékelő 12 megapixeles, így ez nem nevezhető nagy változásnak például a Mate 9-hez képes, ami azonban nagy dolognak számít az a f/1.6-os fényértékű Summilux-H 1:1.6/27 mm ASPH lencse mind a két szenzor előtt. Vagyis ezzel hivatalosan is a Mate 10 Pro lett az első okostelefon, ami globálisan kínál két kamerát f/1.6-os lencse fényértékkel. Ez már csak azért is kiemelkedően fontos, mert a korábbi generációkhoz képest sokkal több fényt képes beengedni, vagyis így még rosszabb fényviszonyok esetén is brutál jó minőségű képet képes összehozni. A kamera vezérlésében a dupla ISP jár el, emellett pedig az NPU is bedolgozik. Hogy ez mit jelent a gyakorlatban? Azt, hogy a telefon kamerája képes automatikusan felismerni, ha Te, mint felhasználó ételfotót készítesz vagy kisállatot, esetleg tájképet örökítesz meg, így pedig magától a legjobb beállításokat kínálja fel neked.

Szeretnél még hasonló érdekességeket megtudni a Mate 10 Pro kapcsán? Akkor maradj velünk, mert a mesterséges intelligenciát is bemutatjuk Neked!